11. fejezet

Jerry történetet mond

Atra, miután feltakarított, lefeküdt az ágyába. Valami nagyon nyomta a hátát, ezért kiszállt, és feltúrta az egészet. A takarója alatt egy karkötőt talált.
-Hát ez meg...? - kicsit elgondolkodott, hogy kerülhetett hozzá, hisz neki semmi ilyesmije nincs. Arra jutott, hogy elviszi a főnökasszonyhoz, hátha valaki elvesztette. Az ajtó felé menet, elkezdett nőni a kezében a karkötő. Akkora lett, mint a mögötte álló ajtó. A lyukat ködszerű füst takarta. Már nem egy karkötő volt, hanem egy átjáró (vagy olyasmi). Mielőtt Atra megvizsgálhatta volna, beszívta őt és pont abban a pillanatban tűnt el, mikor Asha kinyitotta az ajtót és betódult a gyereksereg. Atra egy fém, henger alakú csőben zuhant lefele. Mikor leért, a szivacson bukfencezett egyet, majd felállt. Körülnézett. Négy lány állt közel hozzá. Az egyiknek vörös, göndör haja volt, kék szeme, fehér bőre és valamit evett éppen. A mellette lévőnek kicsit sötétebb bőre volt, és szőke, egyenes haja. Nagy sötétkék szemeit a mellette álló lány órájára meresztette, és látszott, hogy nagyon siet valahova. Az órás lánynak egyenes, fekete haja és sötétebb bőre volt mindannyiójuktól. Sötétbarna szemeit Atra-n felejtette. Nem csak ő nézte Atra-t, hanem a mellette lévő, világosbarna hajú, kicsit világosabb bőrű, világoskék szemű lány is. Atra-nak volt a legvilágosabb bőre, és a legsötétebb szeme. Fekete haja elég kócos volt, ruhája régi, kopott. Fehér orcáján jól látszott a délelőtti pofon vörös helye. Mezítláb volt, mert elfelejtette felvenni a cipőjét.
Az asztal előtt álló férfi látszólag megnyugodott és várt néhány percet, hadd mérjék fel egymást a lányok, majd megköszörülte a torkát és belekezdett a mondanivalójába:
-Köhöm, köhöm... Szóval... Az én nevem Jerry. Ez, ahol vagytok, a Világmentő Szuperhős Bázis, röviden a VSZB. Gondolom, ez meglep titeket, de mindent megtudtok a maga idejében. A világon élnek a Földön és még egy másik bolygón, amiről csak néhány ember tud, köztük én is. A neve Ufósziti.
-Ha, ha, ha...! - tört ki egyszerre Lénából és Britannyból a röhögés.
-U...Uf...Ufó...Hi, hi, hi...Ufósziti...
-Szóval, - folytatta Jerry - , 500 évente meghal az ufó király és választanak egy újat. Akkor teljes az ünnep, ha a régi hagyomány szerint, az újdonsült király elfoglal egy bolygót, és vagy fogságba ejtik, vagy megölik a lakóit. A bolygókat vagy felrobbantják, vagy ufók özönlik el, és élnek ott. Ezért van már csak néhány bolygó.
-Na várjunk csak! - szólt közbe szokásával ellentétben Rosita - , Nem lehet élni, csak a Földön. Nem?
-Igen. Ez az utolsó bolygó maradt. Természetanya nem hagyta annyiban a dolgot. Öt különleges karkötőt ajándékozott a világnak, amiknek külön lelkük van. A lelkük 482 évente elköltözik a karkötőkből és öt lányba szállnak bele. 17 évvel ezután a karkötők megkeresik a lelküket, ami annyit jelent, hogy az öt lányt, akikbe beleköltözött a lelkük, idehozzák. Ez az öt lány az öt kiválasztott.

10. fejezet

Hol az ötödik lány?

-Jaj a palacsinta! - ijedt meg Léna, mert amikor újra taljt érzett a lába alatt és ránézett a palacsintástányérra, egy se volt rajta.
-Hi...hi...! Ott repül az egyik,...jaj...ott a másik... - szaladgált ide-oda, hogy összeszedje őket. Mikor mind megvolt, akkor nyugodott meg, s nézett körül.
-Hi, hi, hi...! Hol vagyok? - ekkor látta csak meg az őt figyelő három lányt. Nem mérlegelhette őket sokáig, mert nagy robaj keletkezett. A terem túlsó végében, amit eddig szőnyeg borított, most egy hatalmas asztal emelkedett ki a padló alól székkel, és egy férfivel. Ez a férfi, úgy ötvenes évei végén járhatott, öltönyt viselt és nyakkendőt, a haja fiatal korában barna lehetett, de most már majdnem teljesen ősz volt és a közepén csak néhány szál haja volt. Az arcáról aggodalom tükröződött, miután szemlét tartott a jelenlévőkön.
-Hol lehet? Csak nincs valami baj? - kérdezte inkább magától.
-Jó napot. Meg tudná mondani hol vagyunk? - kérdezte Rosita.
-Hogy meg tudnám-e mondani? Ha, ha, ha... - majd egy kicsit komolyabban folytatta - , légy türelemmel kishölgy! Csak türelem...
-Bocsánat, de én diszkóba indultam és szeretnék végre odajutni! - vágott közbe Britanny ingerülten.
A férfi válaszra se méltatta ezt a csúnya megnyilvánulást, inkább gondolataiba mélyedve sétált fel-alá az asztala előtt.
-Hol lehet már? Már itt kéne lennie. - motyogta magába.
-Bocsánat! Mire várunk? - kérdezte Nohala, aki Léna megjelenése óta először szólalt meg.
-Majd megtudod. - válaszolta, miközben egy pillanatra se hagyta abba a járkálást.
-Ennek utána kell néznem! - mondta.
Leült az asztala elé és a számítógépén pötyögött valamit, s az egy térképet hozott ki, majd megjelölt egy helyet.
-Szóval már megvan, már csak észre kell vennie. - mondta.
Léna nem zavartatta magát, leült, és elkezdte enni a palacsintáját.
-Mit eszel? - kérdezte Britanny.
-Almás palacsinta. Kérsz?
-Hát... - gondolkozott Britanny, de a végén úgy döntött, megkóstolja.
Elvett a felé nyújtott tányérról egy darabot, és betette a szájába. Ízlelgette egy ideig, és arra a következtetésre jutott, hogy bár kicsit furcsán néz ki, de finom. Ekkor egy kis halk puffanás hallatszott és néhány másodperccel később már az ötödik lány is ott volt közöttük.

9. fejezet

A főnökasszony szigorúsága

-Atra! Ma te kellett volna ébressz minket, erre te alszol a legtovább. - rázta fel álmából Asha.
-Hány óra van?
-Öt perc múlva 7! Egy órája fent kéne lennünk!
Atra felült, kiszállt az ágyából és felöltözött, majd lement a többiek után az ebédlőbe. Elég furcsának találták a többiek, hogy aki szinte mindig ötkor kel, most miért lellett felébreszteni hét előtt néhány perccel. Nem volt sok idejük ezen gondolkodni, mert a konyhások már hozták a reggelit, és el kellett csendesedni.
-Jó étvágyat! - mondta a főnökasszony és utána mindenki kórusban. Evés után bejelentette a főnökasszony, hogy ma fürdeni fognak és megkérte őket, hogy öltözzenek ennek megfelelően. Miután átöltöztek a gyerekek, bemehettek a vízbe. Mindenki kivéve Atra-t. Őt a főnökasszony akarta látni. Mikor Atra kinyitotta a főnökasszony szobájának ajtaját, inntett neki, hogy menjen oda. Atra odalépett az asztalhoz, de ekkor hirtelen egy hatalmas kéz csattant az arcán. Akkora pofot kapott, hogy megtántorodott tőle.
-Tudod mi a három legfontosabb dolog ebben az intézményben?
-Igen. A gyerek legyen szófogadó, szorgalmas, és kötelességtudó.
-Igen ezek. De ezeket nem elég tudni, így is kell viselkedni. Értetted?
-Igen.
-Ma reggel hatkor te kellett volna ébressz mindenkit, erre te hétig alszol. Ez neked kötelességtudó viselkedés?
Mielőtt arra gondolnátok, hogy milyen lusta Atra meg ilyesmi... hadd juttassam az eszetekbe, hogy hajnali négyig vödrökbe hordta a vizet a medencébe. Ha kiszámoljátok, kb. 3 órája volt aludni.
-Menj és míg a többiek fürdenek, takarítsd ki a szobákat! De ha mikor megyek, egy porszemet is találok, jaj neked!
Atra meghajolt, majd elhagyta a főnökasszony szobáját és ment takarítani.

8. fejezet

A nagy rendrakás

Léna, nehogy magára haragítsa az anyját, újra nekiállt rendet rakni. Először néhány ruháját próbálta begyömöszölni a szekrényébe, ami addig a székén hevert. Majd az asztala következett. A terveit berakta egy mappába. A ceruzáit, tollait a ceruzatartójába. Következett a padló. A festményeit vagy a falra akasztotta, vagy a csúnyábban sikerülteket a szekrényének támasztotta sorba, hogy egyik fedje a másikat. A motoros posztereit, újságait, fotóit az ágya alatt heverő kosárba rakta. Az ágyát megvetette, majd a dugicsokijának a papírját kidobta a szemétbe. Az ágya melletti éjjeliszekrényről az elemlámpát betette annak fiókjába. A telefonját, mp5-ét, ecseteit, festékét az asztala fölötti polcra rakta. Mikor a reggeli almáspalacsintás tányért fölemelte, meglátott egy karkötőt alatta.
-És ez mi? - nézegette. - Hi, hi, hi...! Egy karkötő! - nevetett sajátos módján. -Erre nem is emlékszem.
Elindult vele az ékszeres doboza felé, mikor az elkezdett növekedni.
-Hi, hi, hi...! Ez olyan, mint valami átjáró.- úgy, ahogy volt, a palacsintás tányérral a kezében átlépett először az egyik, majd a másik lábával is rajta. Hirtelen bezárult mögöttr az átjáró ,,kapuja" , és ő zuhant-zuhant lefelé.

7. fejezet

A találkozás

-Ááá!- kiáltotta Rosita, mikor egy kör alakú csőben zuhant lefele. Miután leért, bucskázott még egy kicsit, majd mikor újra talajt érzett a lába alatt, feltápászkodott. Egy szivacsra esett, de még így is fájtak a tagjai.
-Hol vagyok?- nézett körül.
A falak, a mennyezet fém, a padlót szőnyeg borítja. Az egész helység üres, csak az a szivacs van benne Rositan kívül. Ja, és még aplafonon van egy kör alakú lyuk, pont a szivacs fölött, amin ide beesett Rosit miután a karkötő beszívta. Most vette csak észre, hogy a csuklóján van az előbb említett karkötő. S mikor magában így gondolkozik, kiáltozást hall, majd PUFF. Valaki hozzá hasonlóan leesett ide.
-Szia! Én Rosita vagyok! És te? Hogy kerülsz ide? - zúdította rá kérdéseit, miközben segített neki felállni.
-Szia! Az én nevem Nohala. És Indiából jövök...
-Várj! Ha te Indiából jössz, hogy értem azt, amit mondasz? Én spanyol vagyok.
Nem volt sok idejük ezen gondolkodni, mert egy harmadik lány pottyant közéjük.
-Áááúú...! Hé...! Ez fájt! - panaszkodott.
Nohala és Rosita először egymásra nézett, majd a jövevényre.
-Helló! - szólította meg Rosita -, én Rosita vagyok!
-Aha...! Helló! Én meg Britanny!
-Én meg Nohala.
-Hol vagyok? - nézett körül most először Britanny.
-Mi sem tudjuk! - mondta Nohala.

6. fejezet

Az állatbarát csaj

Miután Léna a motorozásból hazaért, az anyja már várta.
-Hm..,hm...- állította meg Lénát, aki épp el akart sompolyogni.
-Hova, hova? Nem megmondtam neked reggel, hogy takarítsd ki a szobád? Úgy néz ki, mint egy disznóól! Nyomás fel a szobádba rendet rakni, de tüstént!
Szomorú ábrázattal elindult felfelé. Nem az a rendetlen lány volt, de a szobája neki így tetszett: a padlón és az ágyán félig kész festmények, az asztala teleaggatva tervekkel, ... A szekrénye és a szobája falára is ő festett. Mikor felért, gondosan bezárta kulcsra maga mögött az ajtót. Odasietett az ablakához, kinézett, nincs-e kint valaki, aki láthatná, és szólhatna az anyjának. Nem látott senkit, úgyhogy nyugodtan kimászott az ablakán, át az ablaka előtt álló fára, onnan le a földre, majd gyorsan elfutott. Az állatmenhely felé vette az útját. Gyorsan odaért és bement. Szemben volt egy asztal, ami mögül egy mogorva nő meresztette szemeit a jövevényre.
-Jó napot, Mary asszony! Csak a kedvenckéimhez jöttem.
-Mm...Igen. Persze. Szia!
Ezután Léna gyorsan befordult egy folyosóra, ami egy üvegajtóban végződött. Miután azon is átkelt, fura szagot érzett. Ebben keveredett az állatszag, a dohos levegő szaga, az állatok ürülékének szaga és ilyesmik... Csupa olyan szag, amiért egy kényes csajszi fancsali képet vágna, csakhogy Léna imádta ezt a szagot, mert azt jelentette, hogy kedvenckéivel, az állatokkal lehet. Oda is ugrott az egyik kutya elé és jól megdögönyözte. Végigsimogatott minden állatot, majd hazament úgy, ahogy elment. Amikor a fáról benézett az ablakán, úgy megijedt, hogy majdnem hanyatt esett.
-Anya...ööö...- nyögte, mikor magához tért.
-Szia kislányom! Szabad kérdeznem hol voltál? Mert, hogy én takarítani küldtelek fel, és ezt pici jóindulattal sem tudom annak nevezni.
-Hát...tudod...- makogta.
-Nem tudom, úgyhogy kérlek mondd el!
-Az állatmenhelyen voltam! Nem tudtam megállni! Lelki szemeim előtt megjelentek azok a cuki kutyusok, a cuki cicák... Ó anya! Értsd meg! Nem bírtam ki!
-Aha...! De az állatok nem tudtak volna addig várni, amíg kitakarítasz?
-Ők talán, de én nem! Anyuci! - mondta, és olyan cuki arcot vágott, amilyet csak tudott.
-Hát... - gondolkozott az anyja, majd hirtelen megfordult és kiment.
-Huh... - lélegzett fel Léna. Örült, hogy sikerült meggyőznie az anyját.

5. fejezet

Eltűnt Britanny diszkóba menet

Miután Brian hazakísérte, Britanny felszaladt a szobájába.
-Már ennyi az idő? - kiáltott fel, mikor az órájára nézett. Öt óra volt, és hétkor kezdődött a diszkó.
-El fogok késni! Ennyi idő alatt nem készülök el! - hajtogatta állandóan. Gyorsan ledobálta magáról a ruháit, és egy fürdőköntösben elment a zuhanyzóba zuhanyozni és hajat mosni. Elég sokáig tartott, de elkészült. A haját törölközőbe bugyolálta és felcsavarta a feje tetejére. Zuhanyzás után már megtörölközött és mostmár a ruháit kapkodta magára. Miután szépen eligazgatta a cuccait, kibontotta a törölközőből a haját, és hajvasalóval kivasalta. Erősen kisminkelte magát, felvette az ékszereit, és kész volt.
-Á...! Majdnem elfelejtettem a táskám!
Benyúlt a szekrényébe és előhúzta a táskáját. Gyorsan felkapta a telefonját és kirontott a szobából, le a lépcsőn, feltépte a bejárati ajtót és kirohant. Néhány percnyire a házuktól volt a barátnője háza, ahol a diszkót tartotta. A kerítés előtt megállt, hogy a táskájából kivegye a tükrét, amiben megnézheti, hogy összekuszálódott-e a haja. Benyúlt a táskájába, de mielőtt előhúzhatta volna a tükrét, valami más tárgy is akadt a keze ügyébe. Előhúzta és megnézte.
-Jé...! Nem is emlékszem erre a karkötőmre.
Épp fel akarta venni, mikor az elkezdett növekedni. Néhány lépést hátrált, de utána meggondolta magát és inkább megnézte. Ki akarta kerülni, hogy bemehessen a buliba, mikor az hirtelen beszívta és eltűnt.